Mindenkinek jár a kikapcsolódás - családi üdülés a Balatonnál, Zalakaroson és Gyulán

Az idei helyek elfogytak, minden jelentkezőnek a héten válaszolni fogunk!

Addig türelmeteket kérjük!

Az idei év, a vírus okozta veszélyhelyzet következtében sok egyszülős család anyagi helyzete a szokásosnál is nehezebbé vált, sokan elvesztettétek munkátokat, így rengeteg család mindennapi megélhetése is veszélybe került. 


A nyaralás, a kikapcsolódás elérhetetlenebbé vált, mint valaha, pedig az elmúlt hónapok embert próbáló időszaka után most a megszokottnál is nagyobb szüksége van mindenkinek egy kis feltöltődésre. Mert minden gyereknek jár az igazi gyerekkor és ennek része egy igazi nyaralás is. 


Szerencsére mindig vannak olyanok, akik gondolnak arra, akiknek nincs, akikek nehezebb. A veszélyhelyzet alatt a rengeteg segítségnek köszönhetően, élelmiszeradományokkal tudtunk segíteni, most a Mészáros Csoport felajánlásának köszönhetően a nehéz helyzetben lévő egyszülős családoknak nyílik meg a lehetőség nyaralásra jelképes összegért.


A cégcsoport jótékonysági felajánlásának köszönhetően mintegy 350 nehéz helyzetben élő egyszülős nyaralhat idén nyáron a zalakarosi Hunguest Hotel Freyaban, a gyulai Hunguest Hotel Erkelben és a Balatontourist füredi, révfülöpi, valamint akali kempingjeinek mobil- és üdülőházaiban.

 

A július közepétől szeptember közepéig tartó időszakban a rászoruló családok 6 napot tölthetnek a Hunguest Hotel szállodáiban és 7 napot a balatoni mobilházas kempingekben, melyhez félpanziós ellátás biztosított.  


Az üdülés jelképes ára 1000 forint családonként. 


Fontos, hogy ezt a lehetőséget, a helyek korlátozott száma miatt, most azoknak tudjuk biztosítani, akik anyagi helyzetük miatt, más módon nem tudják biztosítani gyermekeiknek a felhőtlen nyaralást.


Ezért arra kérünk, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével segíts nekünk eldönteni, kik azok az egyszülős családok és gyermekek, akiknek ez az egyetlen lehetőségünk akár már évek óta a nyaralásra.

FONTOS INFORMÁCIÓK:

  • A jelentkezések beérkezését követően mindenkit 1-2 napon e-mailben értesítünk. Az ott leírtak szerint történik a végleges regisztráció. Kérjük figyeljetek az e-mailben leírt határidők pontos betartására. 

  • Most az augusztusi helyeket nyitottuk meg nektek.

  • Időpontonként és helyszínenként 1-10 közötti szobák, mobilházak állnak csak rendelkezésünkre.

Szállástípusok:

Hunguest Hotels FREYA (Zalakaros)
www.hotelfreya.hunguesthotels.hu 

és

Hunguest Hotel Erkel Munkácsy (Gyula)

www.hotelerkel.hunguesthotels.hu

A turnusok vasárnap délutántól péntek déleőttig tartanak.

Térítés nélkül igénybe vehető szolgáltatások a pályázat keretében:
• szállás
• napi kétszeri étkezés (reggeli és vacsora)
• az éjszakákkal megegyező számú fürdőbelépő a Zalakarosi Fürdőbe vagy a Gyulai Várfürdőbe

 

Az utazás minden esetben egyénileg történik.
 

Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu

Az északi part legnagyobb vízparti kempingje Balatonfüreden található, sétánnyal összekötve a nyüzsgő, programokban gazdag városközponttal.


A kemping saját stranddal rendelkezik, továbbá gyerekmedence, úszómedence és vízicsúszda is rendelkezésre áll a nyári időszakban. Számos sportolási lehetőség is adott: vízisípálya, vízi sportszer kölcsönző, strandröplabdapálya, mini golf, gokart- és kerékpárkölcsönző, valamint új, rekortán borítású tenisz és streetball pálya. Főszezonban animációs programok várják a gyerekeket, valamint több étterem és büfé, élelmiszerbolt, strandcikk üzlet található a kempingben.

Ingyenes szolgáltatások: 
-    strandhasználat, úszómedence, gyermekmedence, vízicsúszda, 
-    strandröplabdapálya, streetball pálya, játszótér, 
-    animáció : augusztus 30-ig hétfő kivételével minden nap gyermekeknek és fiataloknak egyaránt
-    ingyenes Wifi zóna : a társalgóban elérhető ingyenes wifi (eszközönként 200 MB adatforgalomig) 
 

 
Az összes szálláshelyünkre vonatkozó információk:
A házakat érkezés napján 15 órától lehet átvenni. A távozás napján a mobilházat 10 óráig el kell hagyni.
Parkolási lehetőség: közvetlenül a házak mellett, vagy a kijelölt közeli parkolóban.
Takarítás: A házakat takarított állapotban adjuk át vendégeinknek, távozáskor kérjük rendben és tisztán visszaadni.
Ágyneműt, huzatot, lepedőt és személyenként egy törölközőt biztosítunk.